Kollégáink a Történelmi Társulat konferenciáján

Utolsó módosítás: 2018. augusztus 27.

Az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézetén belül működő Eger város történeti kutatócsoport négy tagja előadást tartott az augusztus 14-16-án Zamárdiban megrendezésre került A hely embere – az ember „helye”. Emberközpontú történetírás ‒ helytörténeti kutatás című várostörténeti konferencián.

A konferencián elhangzott előadások - a címnek és az alcímnek megfelelően – azt a kérdést járták körbe, hogy miért különösen kedvező vizsgálati terep egy helység vagy kisrégió történetének feldolgozása a sajátos társadalmi viszonyok és élethelyzetek tehát az ember (helyi) életének alapos feltárása szempontjából. A részkérdések elemzésével és a felmerülő kérdések megvitatásával mindennek a módszertani problémái kerültek a központba. A tartalmi kritériumoknak megfelelően dr. Kristóf Ilona a Késő középkori számadáskönyvek helytörténeti vonatkozásai Eger példáján illetve Halász Ágoston Eger város kora újkori szerkezete. Kovács Béla telek-azonosításainak hitelesítési lehetőségei címmel tartott előadást a helytörténetírás forrásai szekcióban. A városi tér – épületállomány és az ember szekcióban hangzott el Berecz Anita Az adatbázis alkalmazási lehetőségei a várostörténetben. Az ingatlanbirtokosok térbeli szerveződésének vizsgálata a dualizmus kori Egerben előadása és a regionális kutatások lehetőségeit tárgyaló szekcióban dr. Borbély Zoltán Regionális szerepkörök változása a 16-17. századi Felső-Magyarországon.

 

 

 

 


< Vissza