Mi a munkás ma?

Utolsó módosítás: 2018. szeptember 26.

Interdiszciplináris társadalomtudományos konferencia az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézetének szervezésében.

Mivel járt, mit hozott a rendszerváltozás a magyar ipar és munkása számára? Hogyan került válságba ez a gazdasági ágazat, és milyen társadalmi következményei voltak, s vannak a nyolcvanas, kilencvenes évek átalakulásának? Hogyan lehet a leírni a lehető legnagyobb tudományos alapossággal a jelen helyzetet, és milyen minták és struktúrák kínálkoznak a felzárkózásra? Ezen kérdésekre keresték a választ szociológusok, néprajzkutatók, kulturális antropológusok és történészek a Munkáskultúra és az ipari táj átalakulása – munkások a rendszerváltás utáni Kelet-Közép-Európában és Magyarországon című tudományos tanácskozás keretein belül.

A szeptember 20-án és 21-én, az Líceum első emeleti könyvtárában rendezett konferencia keretein belül sorakoztak fel a Miskolci és Debreceni Egyetemek, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kutatóközpontja, valamint az Eszterházy Károly Egyetem munkatársai, hogy átfogó módon ismertessék egymással és az érdeklődő közönséggel sokszínű kutatásaikat. A konferencia főszervezője, Valuch Tibor elmondta: a Nyugat-Európában már évtizedek óta meglévő munka- és munkástörténet – mint számos tudományterület határán mozgó kutatási program (labour history) – hazánkban csak az elmúlt néhány évben kezdett igazán körvonalazódni. E konferencia tudományos előzményének is tekinthető a tavalyi évben az 1956-os Intézet által kiadott Munkások '56 című kötet (Rainer M. János és Valuch Tibor szerkesztésében), a Múltunk folyóirat szintén 2017-es, tematikus munkástörténeti száma, valamint az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA), majd a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által finanszírozott, munkás- és társadalomtörténeti kutatási programjai. Ezúttal azonban – tovább haladva a jelenkortörténet korszakain – az 1980-as, 1990-es évek gazdasági és társadalmi átalakulásának – rendszerváltozás – napjainkig ható vizsgálata került a tudományos érdeklődés homlokterébe. Valuch Tibor hozzátette: fontos, hogy a legújabb nemzetközi tudományos eredmények (mint például az átmeneti időszakokat vizsgáló tranzitológia, vagy az ún. depressziós térség fogalomköre) bevonásával; mind az előzmények (szocialista indusztrializáció), mind a lehetséges fejlődési pályák (robotizáció) viszonylatában is szükségszerű a téma mind alaposabb megismerése. Ez esetben nem csak tudományos öncélúságról van szó: a munkásság átalakulása, a posztindusztrilaizáció a legelemibb módon, több százezer ember életlehetőségeit befolyásolóan jelenik meg mindennapjainkban. A konferencia megszervezését – emelte ki a főszervező – az egyetemünkön folyó, kutatási kapacitásokat fejlesztő Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) projekt is támogatta.

A rendezvényt Pintér Márta Zsuzsanna, az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja nyitotta meg. Beszédében elmondta: habár saját kutatási területe szempontjából nem is, de személyes élményein keresztül annál inkább kapcsolódik a konferencia témájához – lévén, hogy dorogi származású. Dékánasszony felidézte az Esztergomtól délre, Pilis-hegység nyugati lábainál fekvő, egykor szénbányászatáról és nehéziparáról híres munkásváros fénykorát, egyszersmind saját gyermekkorát is. Olyan emlékeket, melyek remekül illusztrálták a konferenciát: az iskolában is kötelező „Jó szerencsét!" üdvözlés, a bányásztelep világa, a munkások számára fenntartott fürdő hangulata.

Az egyetem Történelemtudományi Intézet nevében Pap József intézetigazgató köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta, hogy ez a konferencia szervesen beleilleszkedik a „Kutatási kapacitások komplex fejlesztése az Eszterházy Károly Egyetemen" című EFOP projektbe, melynek keretein belül az intézet immár évek óta törekszik egy, a jelen problémáinak és kérdéseinek történeti aspektusát vizsgáló régiótörténeti profilú szellemi műhely kialakításra. Mindezek mellett igyekezett feleleveníteni a rendszerváltozás korának, és ekkor zajló gazdasági válságidőszaknak – meglehetősen reményvesztett, depresszív – korszellemét és hangulatát, személyes élményei, valamint a korabeli sajtó segítségével. Mint elmondta, a Heves Megyei Hírlap 1991 decemberében A munkanélküli-t választotta az év emberének, az ezt közlő cikk pedig A két kezemből kihullott az élet címmel jelent meg. Ezen történeti források felidézése egyértelműen kirajzolta a későbbi előadások kontextusát, és rávilágított a konferencia témájának relevanciájára, jelenünket is meghatározó kérdéseire.

A konferencia nyitó plenáris előadását Alabán Péter tartotta. Az Eszterházy Károly Egyetem doktorjelöltje Ózd példáján keresztül, ugyanakkor széles kitekintéssel – lengyel és német példákat is citálva – mutatta be a rendszerváltozás és az ahhoz kapcsolódó gazdasági szerkezetváltás munkásságra, munkakultúrára és az ipari tájra gyakorolt hatásait. Prezentációjában, alapos fogalmi tisztázással és paradigmatikus igénnyel járta körül a de-, re- és posztindusztrializáció kérdését, és olyan napjainkban is elevenen ható problémákra világított rá – a triviális módon jelentkező munkanélküliségen túl – mint a (nehéz)iparhoz kapcsolódó, évszázados, hagyományos társadalmi kategóriák örökösök nélküli eltűnése; az ebből következő identitásvesztés, elszegényedés és depriváció.

A következőkben Németh Györgyi, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának professor emerita-ja mutatta be az ipari örökségvédelem aktuális kérdéseit. A professzorasszony hangsúlyozta: egy funkcióját vesztett ipari létesítmény is – származzék bármilyen történti korszakból – műemlék, hasznosítása az ott élő közösség elemi érdeke, sőt, feladata. Az előadó által bemutatott nyugati példákon keresztül világosan látszódott, hogy a hasznosításnak csak az emberi kreativitás szabhat határt – ezért is fájó, hogy az ipari műemlékek hasznosítása hazánkban még gyerekcipőben jár, sőt, időnként helyrehozhatatlan károk is keletkeznek.

A tanácskozás első szekcióját Bartha Eszter, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Kelet-Európa története tanszék docensének előadása nyitotta meg. Prezentációjában rámutatott, hogy a multinacionális vállaltok 1990 utáni megjelenése nagyban hatott az itt élők identitására, hiszen a munkásidentitás és az ahhoz kapcsolódó forradalmi ideológia helyébe egyfajta újszerű, fogyasztói mentalitás lépett, mely azonban nem tudta pótolni a megelőző kor erős, osztályalapú öndefinícióját. Ez a problémakör – fogalmazta meg Bartha – elvezet napjaink olyan jelenségeihez, mint a nacionalizmus és az etnicizmus sajátos újjáformálódása, valamint a radikális, populista jobboldal és a régi-új munkásság újszerű, sajátos kapcsolata.

A következőkben Sándor Cecília, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolájának doktorandusza ismertette a hallgatósággal a Csíki Sör Manufaktúra elődjének, a csíkszentsimoni Keményítő- és Szeszgyárnak a történetét. Az előadásból kiderült, hogy a gyár az alapításától kezdve hordozott (kezdetben csak a helybeliek számára) nemzeti és etnikai identifikációs többlettartalommat, melyet sajátos módon az államszocializmus évei alatt is – részben – megőrzött, sőt, mint ismeretes, az elmúlt időszakban a teljes magyarságra kiterjedő nemzetpolitikai kérdéssé is vált a kiemelt médiaérdeklődés közepette. Mindezek mellett a gyár privatizációjának különös történetét is elénk tárta az előadó: kötelező jelleggel, a fizetések bizonyos részét hónapról hónapra le-le vonva vásároltatták meg – akaratuk ellenére – a dolgozókkal az üzem részvényeit, hogy aztán az néhány hónapra rá csődbe menjen. A helybeliek így nem csak munkájukat, de megtakarításukat is elvesztették – alighanem a konferencia egyik leggyakrabban használt, szociológiai, kultrurális antropológiai és mentalitástörténeti fogalma, a depressziós térség ebben a kontextusban volt a leginkább átélhető.

Tartalmi szempontból hasonlóan csüggesztő, ám formai szempontból rendkívül szórakoztató prezentációnak lehettek a részesei a jelenlévők R. Nagy József által. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának kulturális antropológusa ugyanis az elmúlt évtizedek médiában megjelenő munkásábrázolásait, valamint azok átalakulását mutatta be. A kései államszocializmus humoristáinak paródiái (például Hofi Gézáé), a kilencvenes évek lecsúszott és „mémmé" vált figurái (a hírhedt Szalacsi Sándor), vagy napjaink híradóinak hatásvadász szalagcímei mind-mind pontosan illusztrálták ennek a munkásképnek a társadalmi recepcióját és az ehhez kapcsolódó jelzők és kellékek állandóságát – svájci sapka, kék köpeny – vagy éppen változását – élelmesség, ügyeskedés, később kocsma, lecsúszottság, munkakerülés.

A következő blokkban Tóth András, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa engedett bepillantást a munkásság önszerveződésének folyamatába. Felmutatta az osztályalapú szerveződés, az ún. szerves pillerizáció, valamint a baloldali pártok által a századelő óta kifejtett tömegbázis építés sajátosságait, ezzel is fontos adalékot szolgáltatva ezen társadalmi csoport rendszerváltozással bekövetkező felbomlásának megértéséhez.

Végül az első nap zárásaként Acsády Judit, az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa engedett bepillantást a magyar mikroelektronikai iparban dolgozók munkakörülményeiről. Egy holland kezdeményezésre elindított, makeITfair című projekt keretein belül végzett kutatásaira, a gyárakban végzett helyszíni adatgyűjtésre és interjúkra alapozva, megállapította: az ágazat dolgozó sok tekintetben védtelen helyzetben vannak, kitéve állandó munkaerőpiaci változásoknak, míg a munkás érdekvédelem lehetőségei igen korlátozottak.

A konferencia második napját Valuch Tibor előadása nyitotta. Intézetünk professzora a munkásság kelet-európai és sajátosan magyar vonásait, valamint a lehetséges értelmezési kereteket mutatta be. A következőkben Ferencz Zoltán és Csizmady Adrienne tárta a hallgatóság elé a – gyakran a semmiből felhúzott – szocialista iparvárosok fejlődésének útját. A bemutatott kutatási projektjük arra vonatkozott, hogy a rendszerváltozás utáni időszakban megvizsgálják, ezek az ún. Újvárosok milyen sajátosságokat, eltéréseket, vagy éppen azonosságot mutatnak a hagyományos városokkal szemben a népességszám, a lakáshelyzet, az ott lakók társadalmi összetétele, térszerkezet, illetve a centrum-periféria viszony tekintetében. A prezentáció több oldalról megvilágította az elvándorlás kérdését is, mely jelenség – állította Csizmady és Ferencz – már a rendszerváltozás előtt megkezdődött.

A továbbiakban Dobák Judit, a Miskolci Egyetem BTK kulturális antropológusa engedett bepillantást a diósgyőri kohászat térbeli folyamatiba. Ebből kiderült, hogy az üzem számos alaklommal volt katalizátor a szűkebben vett régió infrastruktúrájának fejlesztésében, és a lakásviszonyok tekintetében is számos jellegzetességet mutat – utalt például a pirostéglás házaival egyedi képet mutató, Miskolc környéki munkáskolóniákra az előadó.

A konferencia utolsó szekciója teremtett alkalmat Veres Gábornak, egyetemünk Kulturális Örökség Tanszéke docensének, hogy bemutassa a borsodnádasdi lemezgyár privatizációját, valamint annak társadalmi hatásait a környezetére. A következőkben egy nagyon izgalmas előadásnak lehetett részese a hallgatóság: Báti Anikó, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa, néprajzi szemszögből vizsgálta meg Budapest egyik kerületének, Pesterzsébetnek – úgyis, mint egykori munkáskerület – tárasházai konyhájának tárgyhasználatát. Az előadásból kiderült, hogy konyha berendezésének nem csak szociális, esztétikai, vagy éppen anyagi, de generációs aspektusa is van.
Molnár Csenge, az ELTE BTK doktorandusza Sirok település rendszerváltozás utáni példáján keresztül demonstrálta az átalakuló gazdaság miatt beszűkülő életlehetőségeket, a kistelepülések funkcióvesztését, a tanulási- és munkalehetőségek korlátozódása miatt megjelenő ingázás nehézségeit. Az ELTE fiatal kutatója történeti szociológiai és néprajzi kontextusban is vizsgálta az elvándorlás jelenségét, és igyekezett választ keresni arra a kérdésre is, hogy mi lehet az új népességmegtartó erő vidéken.

Az egész konferencia záróelődását Papp Andrea, egyetemünk Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje, egyszersmind a Rudabányai Bányászattörténeti Múzeum igazgatója tartotta, Rudabánya elmúlt harminc évének történetéből. Mint neve is mutatja, a település bányaváros volt – a bánya bezárásával pedig rozsdaövezetté vált.

A konferencia végén, beszélgetve az előadókkal és az érdeklődő hallgatósággal, nyilvánvaló volt, hogy a diskurzus a hivatalos programmal nem ért véget – a könyöklőasztalok mellett, baráti és informális keretek közt folytatódott Ez talán annak is köszönhető, hogy ez alatt a két nap alatt olyan kérdések kerültek napirendre, melyek nem csak a történelmi tudatra, identitásra, műveltségre, hanem olyan húsbavágó dolgokra is rávilágítottak, mint a mélyszegénység, az érdekvédelem, vagy a munkanélküliség. A szellem embere számára magától értődő kell, hogy legyen: ahhoz, hogy ezeken a problémákon segíteni lehessen, elsődlegesen megérteni, és a lehető legteljesebben értelmezni azokat. Napjaink tudománypolitikai vitáiban sok szó esik az alapkutatások hasznáról, relevanciájáról. A konferencia szervezői és előadói magas tudományos színvonalon, magától értetődő természeteséggel mutatták be: alapkutatás nélkül nem létezhet sem innováció, sem sikeres társadalmi és gazdasági felzárkózás.

A beszámolót Pap Péter diszciplináris MA II. évfolyamos hallagtónk készítette, akinek ezúton is köszönjük a munkáját!


< Vissza